Dr. Sylvester Ágnes – parodontológus
A parodontológia a fogászat speciális ága. A fogágy betegség, orvosi néven parodontitis (közismert nevén fogínysorvadás) a fogat körülvevő szövetek baktériumok okozta gyulladásos megbetegedése.
A fogágy mindazon szövetek együttese, amelyek a fogakat stabilan a helyükön rögzítik. A fogágy betegségről azért érdemes tudni, mert viszonylag kevés tünet jelentkezése mellett is a fogak elvesztéséhez vezet.
A betegség kezdetén ínygyulladás alakul ki, melynek tünetei, hogy az íny vörössé válik, megduzzad és erősebb nyomásra, vagy akár a fogmosás során vérzik.
A fogágy betegség következtében a tartószövetek előrehaladott pusztulása következik be, mely a fogak meglazulásához és végül elvesztéséhez vezet bizonyos idő eltelte után. A betegség kevésbé ismert következménye a fogak elvándorlása, ami a gyulladás miatt meggyengült csont miatt következik be.
Korai stádiumban észlelhető tünetek:
- az ínyvérzés
- fokozott fogkőképződés
- kellemetlen szájszag/lehelet
- kezelés nélkül a csont is gyulladásba kerül a fogak meglazulnak.
Jelentkezzen be Ön is Dr. Sylvester Ágnes, parodontológus szakorvoshoz, hogy még időben el tudjuk kezdeni a fogágy betegség visszafordítását és megelőzzük a fogak elvesztését.
Elérhetőségeink: 06 1 605 3177, 06 30 987 0807 * 1161 Budapest, Rákosi út 91.